|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fischer Ferenc 1997. április 19.Szerb történész munkája jelent meg az 1944-es vajdasági vérengzésről. Dr. Alekszandar Kaszas: Madari u Vojvodini 1941-1946 /Filozofski Fakultet, Novi Sad, 1996/ című könyvében, mint a hasonló kérdésekkel foglalkozó szerb történelmi munkákban, az ideológiának jut döntő szerep, ismereti a művet Burányi Nándor, háttérbe szorítva a tudományos tárgyilagosságot. Az 1942-es újvidéki vérengzést a magyar hatóságok elítélték, a tettesek ellen bírósági tárgyalás folyt. Nem igaz Kaszas minősítése, hogy az csak bohózat volt, továbbá az sem, hogy a bűnösöket repülőgépen szöktették meg. Ismeretes, hogy az 1944-es magyarellenes vérengzésért senkit sem vontak felelősségre. Ugyancsak téves a razzia végrehajtásának elhatározásán jelen levők névsora, de Kaszas minősítése /Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök németbarát volt/ sem állja meg a helyét. Dr. Alekszandar Kaszas szerint ami 1942 januárjában történt, annak "népirtás és tömeges vérengzés jellege volt, s ezekért közvetlenül a magyar állam volt a felelős", az 1944-ben történtek, mintegy húszezer magyar meggyilkolása "a háborús bűnösöknek és a megszállókkal együttműködőknek a likvidálása volt, amire nem volt mindig megfelelő bírósági fedezet és bizonyíték, amelyekben előfordultak személyes leszámolások és visszavágások, ugyanígy a magyar kisebbség kollektív felelősségének hangsúlyozása a háborúban elkövetett gonosztettekért, az ártatlan lakosság kínszenvedése stb." Az 1944-ben történtekről tehát ötven év múlva sem tudnak hiteles képet nyújtani. /Burány Nándor: A titok marad a föld alatt? = Magyar Szó (Újvidék), ápr. 19. 10. p./2004. április 7.Czikó Árpád közgazdász-bankigazgató könyvet ír Háromszék gazdasági sorsának alakulásáról. A térség gazdaságtörténetét az 1867-es osztrák–magyar kiegyezéstől indítja, és az 1989-es fordulatig követi nyomon. Czikó Árpád kitér arra is, hogy 1945-től a kommunisták hogyan nyomulnak előre. A Maniu-gárda kivonulása után próbálnak minden kulcspozíciót megszerezni. Kitakarodásuk után a székelyföldi lakosság fellélegzett. Azután az első népgyűlések. Kezdetben mindennap népgyűlés volt. Minden kizsákmányolót, földbirtokost és nagytőkést fel akartak akasztani, erről beszéltek a szónokok. Pila marsall éjjeliőr volt a kovásznai erdőiparnál, 1945 után meg tábornoki egyenruhában masírozott a népőrség élén. Ez a népőrség különálló alakulat volt, Pilának alárendelve. Az egyik alakulat parancsnoka Elephant József festő és mázoló, egy Péter nevű suszter volt a másik parancsnok, és egy harmadik szabó volt. Az első megyefőnöknek Demeter Andrást, egy bölöni gazdálkodót neveztek ki. Akkor a megyei párttitkár Csoboth Imre nevezetű kászonújfalusi férfi, előbb bukaresti szabómester volt, és illegális kommunista. Apor báró után Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter Szentiványi Gábort kinevezte főispánnak. Ő 1945 áprilisában jött haza, jelentkezett a népőrségnél és közölte, ő doktor Szentiványi Gábor, Háromszék vármegye főispánja. Abban a pillanatban letartóztatták. /Sylvester Lajos: Gazdálkodás Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./2006. november 25.„Ha 1848. március 15. a magyar nemzet születésnapja, akkor 1956. október 23. a magyar nemzet újjászületésének napja” – jelentette ki Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a Kolozsváron megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű fórumon. 1956 – A vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában című konferencia második napján Egyes Ákos elmondta: 1956 a huszadik század egyik történelemformáló eseménye, amelynek hatása kiterjedt Erdélyre, a Kárpát-medencére, az egész világra. Az értekezleten tizenöt előadást hallgathattak meg a jelenlévők, jeles magyarországi és hazai történészek elemezték az 1956-os forradalom eseményeit, illetve annak hatását Erdélyben, a Kárpát-medencében, a világtörténelemben. Előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatóság nyugalmazott főlevéltárosa, Dávid Gyula irodalomtörténész, Novák Zoltán Csaba, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Kutatóintézet képviselője, továbbá Tófalvi Zoltán, az ELTE doktorandusza, Buzogány Dezső egyetemi tanár, Vekov Károly docens, Bura László irodalomtörténész, Olti Ágoston, valamint az ELTE doktoranduszai, Ioanid Ilona és Benkő Levente kutatók. A rendezvényen hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapokat nyújtottak át Pál Antal Sándornak, Dávid Gyulának és Bura Lászlónak az ’56-os események kutatása terén, illetve az EME-ben kifejtett munkásságuk elismeréseképpen. Ez alkalomból jelentette be Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, hogy 2007. január 1-től létrejön az MTA hatodik, egyben első határon túli akadémiai bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), amelynek az EME ad majd otthont, feladata a romániai magyar tudományos közösség munkájának a segítése és a tudományos ismeretterjesztés lesz. /P. A. M.: Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./2016. szeptember 5.A holokauszt első tömegmészárlása: több mint 23 ezer halottHetvenöt éve, 1941. augusztus 27-28-án a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a ma Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij – akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij – közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg a német SS-csapatok. Harminc pengő, háromnapi élelem A második világháborúba való belépés, 1941. június 27. után a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság indítványozta minden „kétes állampolgárságú egyén” összegyűjtését Kárpátalján, majd átszállítását a magyar hadsereg műveleti területéhez tartozó Kelet-Galíciába, ezt támogatta Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa is. A deportálásokat a vezérkar javaslatára július elején rendelte el a minisztertanács. A magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése országszerte július 15-én kezdődött meg. Általános gyakorlat volt, hogy a hatalmukkal visszaélő, minél több zsidótól megszabadulni akaró helyi tisztviselők azokat is elvitették, akik magyar állampolgárok voltak, de ezt nem tudták azonnal igazolni, vagy ügyükben még folyt az eljárás. Sokszor a rendeleteket sem tartották be: hetven év fölötti személyeket éppúgy elvittek, mint gyerekeket vagy az első világháborúban kitüntetett frontharcosokat. A kitelepítésre ítélteknek azt ígérték, hogy Galíciában a visszavonuló szovjet hadsereggel tartó zsidók házait fogják megkapni, de csak fejenként 30 pengőt, háromnapi élelmet és némi poggyászt vihettek magukkal. „MAradt még elég zsidó…” A magyarországi zsidók száma (a kikeresztelkedettekkel együtt) 1941-ben megközelítette a 800 ezret, a trianoni határok között mintegy 480 ezren, a visszakerült felvidéki, erdélyi, délvidéki részeken és Kárpátalján 320 ezren éltek. 1939 és 1941 között az országba mintegy 10-20 ezer zsidó menekült Csehországból és Szlovákiából, Lengyelországból és Németországból (amelynek ekkor már Ausztria és részét képezte). Többségük hamis papírokkal bujkált, mások bekerültek a Belügyminisztérium alá tartozó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság nyilvántartásába, ők internálótáborokban voltak, vagy szabadlábon, de megfigyelés alatt. „Ne aggódjon, mArad még elég zsidó a világon” – „nyugtatta” meg egy német tiszt a Kamenyec-Podolszkijon átvonuló magyar katonai konvoj munkaszolgálatos zsidó sofőrjeit, miután sírva fakadtak az eléjük táruló látványtól. Az ukrán város melletti erdőben meztelenre vetkőztetett hullák ezrei hevertek a többségében maguk az áldozatok által előre kiásott gödrökben. A sofőrök – akiket szintén kérdőre vontak, de a magyar katonák, azt hazudva, hogy nem zsidók, megmentették őket – nem tudhatták, hogy a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlásának szemtanúi, ahol az áldozatok száma meghaladja a tízezret. Halálra ítélve A mintegy 17 ezer embert először a Kőrösmezőn kialakított internálótáborba, majd innen több hullámban a határon túlra, többségüket a mintegy 100 kilométerre fekvő Kamenyec-Podolszkij környékére szállították. Az újabb és újabb transzportok érkezésével a helyzet egyre romlott, az emberek éheztek, járványok fenyegettek. Augusztus közepére a helyiekkel együtt mintegy 26 ezer zsidó zsúfolódott itt össze. A térség ellenőrzését a magyar honvédségtől átvevő németek attól tartottak, hogy a növekvő számú deportáltak a felvonulási területeken akadályozhatják a Wehrmacht mozgását és az utánpótlást. A német katonai hatóságok egyre erőteljesebb követelésére Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter augusztus 15-én leállította a deportálásokat, amelyek ellen idehaza is sokan tiltakoztak. A már kitoloncoltakat azonban nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket, a mintegy 18 ezer deportált közül csak 2-3 ezer embernek sikerült visszavergődnie Magyarországra. Friedrich Jeckeln SS-tábornok, az Ukrajnában ténykedő Einsatzgruppék parancsnoka augusztus 25-én döntött a Kamenyec-Podolszkijban összegyűjtött zsidók likvidálásáról. Augusztus 27-28-án legéppuskáztak mintegy 23 600 embert, akik közül mintegy 12-15 ezret Magyarországról deportáltak. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt. múlt-kor/B.T. maszol.ro lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
